És akkor még bízhatunk abban, hogy ebben a sorozatban a sok elsietett momentumon kívül lesz valami más is. Ugyebár ez teljesen ellent mond az első részről írt véleményemnek, valahogy túlzottan pörög az esemény, nyílván azért mert az anime csupán 13 részes lesz. Ennek ellenére azt kell hogy mondjam, ha az egészet csak így csapkodják egymásra, rövid életű lesz számomra az anime.
A második rész ott folytatódik, ahol az előző abbahagyta. Az A osztály kihívta az F-et, azért hogy megleckéztessék őket, és hogy ne hordják annyira fenn az orrukat. Még mielőtt elindulnának a megbeszélésre, az F osztályosok megjavítják az asztalaikat- ugyan is megjött a superglue, ha már a termet nem cserélték el. Annyira szuper a ragasztó, hogy Yoshii majdnem a rész végéig egy asztallal a tenyerén fog rohangálni, ami valljuk be, elég viccesen hat.
A két osztály eldöntötte, hogy 5v5-öt fognak vívni, és a győztes csapatból valaki kiválaszt valakit a vesztesek közül, és az megcsinálja azt amit a győztes kér. Ennyi az egész, a harc hamarosan elkezdődik.
Az F osztály fölmegy a teraszra, és a Yoshii tenyerére ragadt asztalon esznek. Azon tanakodnak, hogy vajon mi lehet a célja az A osztálynak? Lehet, hogy Shouko – az, aki az A osztályt képviseli majd – leszbikus? Erre Yoshii gondolt elsősorban, amire Kouta kamerája rögtön…megnőtt.


Minami viszont rögtön kizárja a lehetőséget, valami más van a háttérben. Ekkor bepattan Kuroko… vagy is nem ő, de mivel teljesen ugyan olyan személyiségű mint ő, fogjuk rá. Először elkezdi tépni Minamit, aztán pedig elkezdik tépni Yoshiit, azért, mert férfinak nevezte Minamit. Nekem tetszett.


Ekkor megkéri, hogy nevezze cukorfalatnak. És ezután…

…hogy mondja ki, hogy “szeretlek”…

…ám “Kuroko” ezt nem engedi…

…Minami viszont akarja…
Game Over

Ezután – továbbra is asztallal a tenyerén – Yoshii bemegy az osztályterembe, ahol ott találja Mizukit. Mizuki ijedtében elhajítja a szerelmes levelet, amit Yoshii fölvesz. Ezen a részleten nem figyeltem, ugyan is zavart a kis ördög ott alul.
normálizálódik
Mindenesetre Yoshii dühösen megy ki a teremből, és megkéri Yuujit hogy soha többé ne gyalogoljanak egymás mellett.
Másnap az osztályok felkészülnek a hrcra, az A osztály termében. Az első ütést és vereséget rögtön Minami kapja, a második vereség és ütés Yoshii érdeme, a harmadik ütés és győzelem – a nehéz helyzet ellenére – Kouta érdeme, aki engem meglepett, hisz elég erős.

A negyedik csatát egy érzelgős jelenettel Mizuki nyerte.
Az utolsó, ötödik csata két, régen jó barát között zajlik – Shouko és Yuuji között.Yuuji a szokásos verekedős harc helyett egy történelem vizsgára hívta ki ellenfelét, amit szintén tanári felügyelet mellett kell elvégezniük. Mindenki érthetetlenül néz, hisz egy F osztályos nem véletlen F osztályos, és az A osztályos se véletlen A osztályos. A dolgozatok teljesen máshogy sültek el, mint eltervezték, Shouko 95, míg Yuuji a várt 100 helyett csak 54 pontot ért el.



Ezután jön az ending – amikor én általában már kilépek a lejátszóból és jön a történt folytatása. Az ígéret szép szó, betartani úgy jó. Shouko jött elintézni a dolgát, csak nem Mizukival, hanem Yuujival. Shouko megkéri őt, hogy randizzanak, ugyan is ő kiskora óta szereti őt.Yuuji először ellenkezik, ám egy szép ütéssel lerendezi, majd kivonszolja a szobából Shouko.


Ekkor a két lány elkezdi Yoshii megerőszakolását. Az egyik elhívja moziba, a másik áthozta a mai napra hétvégi programjukat, és így tovább. Yoshii szegény ismét a lányok ebédjévé alakul.


END
Nos, itt lenne vége a része. Általában ha én egy ilyet nézek, és azt mondom, fölállítok neki egy standardot, akkor azt általában valami Amerikai szitkommal, vígjátékkal teszem. Na, rosszul teszem, nagyon.

A humorral abszolút semmi gond, csak egyszerűen az amúgy szerintem teljesen érdekes dolgot összetömörítik, és valami összezagyvált kupac lesz. Remélem az elején sietik el a dolgokat, ugyan is így a rész közben elég furán jött le, hogy Mizuki alig ismeri őket, ám már is úgy ömledezik róluk, hogy “jaj, szeretem őket, juj, jaj, juj, jaj…juj” A harcokról meg nem azt mondom, hogy legyenek 50 részesek, hanem legyenek érdekesebbek, ugyan is ez az “egyet csapok, véged” eléggé monoton. Mindenesetre tetszett ez a rész, és ez leginkább az animáció és Takayama Katsuhiko (EF) szkriptjének köszönhető. Remélem kicsit a vége fele azért már normalizálódik ez a sebesség, mert ha így pörög tovább…akkor jaj.
Have fun az epizódhoz!