Kedves AnimeBlog.hu látogatók!
Már 2012 van, reméljük mindenki a megfelelő hangulatban búcsúzott az óévtől. Néha újévkor szoktunk köszöntőt írni nektek, amiben elmondjuk óévi tapasztalatainkat és idei várakozásainkat.
Szomorú dolog bevallani, hogy az oldal szinte teljesen lehalt, nem jutott annyi időnk a blogra, amennyit szerettünk volna és nem tudtuk még a tizedét, huszadát se megcsinálni annak, amit tavaly akartunk. Azonban – főleg a Facebook kampányunk miatt – megindult a Facebook oldalunk, bár nem tűnhet soknak, de már 600 rajongó fölött járunk. Nem gondoltam, hogy valaha ezt elérjük, még akkor is, ha szívem legmélyebb pontjain azt kívántam, hogy mindenki „nyomjon egy lájkot”, akinek fontos az anime Magyarországon
Ugyanis a tavalyi év tapasztalata az, hogy egyre kevesebben vagyunk, de legalábbis egyre kevésbé tűnik jó üzleti lehetőségeknek animét, mangát eladni, ennek a közösségnek egyáltalán bármilyen szolgáltatást nyújtani. Az idén mindenki kedvenc helye, a Moonlight Meido bezárt, borzalmas anyagi herce-hurcák után és azóta is csak reménykedve várunk, hogy titokban nyíl egy új, hasonló kvalitású hely. Az egész évben ráadásul rájárt a rúd képregény iparra, lényegében az AnimeLand boltjának bezárásával pedig mondhatjuk, hogy egy korszak zárult le a magyar anime piac történetében, ahol csak rajtunk múlik, lesz e jövőre még egyáltalán ennek keletje.
Azonban örvendezzünk nagyrészt egyéni sikereinken is: a Facebookon kisebbfajta közösség jött már össze, több száz bejegyzést nyomtunk a falunkra, és lassú léptekkel haladva, de egyre több embert érünk el.
Nálunk a blognál van egy szellemiség, ami átöleli itt a cikkírást és ez tesz minket talán érdekessé. Fiatalok vagyunk, és ezért sose érezzük a kényszerítést, hogy a hobbinkat izzadtságszagúan csináljuk – de mindig igyekszünk profi cikkeket kiadni a kezünkből. Azonban havonta-kéthavonta kapunk a szerkesztőségbe megkereséseket és ilyen volt például az a yaoi kerekasztal beszélgetés megkeresés a MondoConosoktól. Nagyon érdekesen álltam hozzá, hiszen nem volt konkrét témakiírás, semmi, úgyhogy én, aki nem ért a yaoihoz, és amennyi yaoit láttam azt félreraktam, mondván még nem vagyok elég érett ehhez. A yaoi problémát próbáltuk “kikutatni”, megoldani – jó-e az, hogy Magyarországon yaoi-mangát adunk ki, yaoi összefoglaló cikkeket írunk, és egy olyan korosztálynak adjuk el – hiszen oroszlánrésze az animeközösségnek fiatal és ezt nehezen lehet szerintem megcáfolni – aki “elvileg” még nem érett rá. Kaptunk hideget, meleget ezen a beszélgetésen de, mi tartjuk az álláspontunkat és igyekszünk olyanokat bemutatni a blogon, ami inkább nem yaoi, de kifejezetten azt gondoljuk, hogy olvasóink többségének érdemes lehet okulni belőle. Ez a mi szellemiségünk – egyfajta nevelési célzat egy csapat fiataltól, aki gondol egy csomó dolgot a világról.
Boldog új évet kívánok ennek a szellemiségnek a jegyében!
A mi szilveszteri fogadalmunk: legalább egy mangát veszünk idén magyarul! Ti is fogadjátok meg!
Halpern Bence, főszerkesztő és a teljes AnimeBlog.hu szerkesztősége

